Megvan hol rendezik az idei mini DebConf-ot

2017. szeptember 19.
3.2791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Steve McIntyre, Debian fejlesztő és a Debian-cd projekt vezetője bejelentette, hogy idén hol kerül megrendezésre a mini DebConf, amelyen a fejlesztők mellett felhasználók is részt vehetnek.

A 2017-es mini DebConf konferencia négy napos lesz, november 23 és 26 között kerül megrendezésre az angliai Cambridge-ben, azon belül is Steve munkaadójánál, az Arm-nál, amit vélhetően senkinek sem kell bemutatni, ugyanis a mikroprocesszor és a beágyazott rendszerek piacának meghatározó szereplője.

Steve elmondta, hogy örül a helyszínnek, de reménykedik abban is, hogy az idei konferenciára is sikerül találni szponzorokat, hogy a rendezvény felhasználói élménye is megüsse az elvárt szintet.

A programot tekintve senki nem fog meglepődni azon, hogy mind a négy nap a Debian lesz fókuszban. Az első két napot DebCamp-nek is nevezik, ugyanis ekkor dedikált Debian fejlesztéssel kapcsolatos session-ök lesznek, amelyen maximum 40 ember vehet majd részt, de az azt követő két nap lazább lesz, a téma sem túl kötött, kvázi bármit be lehet majd dobni, ami a Debian Linux-szal kapcsolatos.
1 hozzászólás

VDemon

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

El kéne jutnom egy ilyenre egyszer...

válasz erre