Megvan az új Star Wars-film rendezője

2020. február 22.
7.2931
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Most már egészen biztos, hogy készülődik az új, következő Star Wars-film, lévén a The Hollywood Reporter értesülései szerint nekiállt a Disney fejleszteni a következő alkotást a Messzi-Messzi Galaxison belül.

Ez még nem minden, hiszen az író és a rendező személyéről is lerántották a leplet. A direktor J.D. Dillard lesz, aki egy pályája kezdetén lévő feltörekvő filmes. Korábban A bűvész és a Sweetheart című filmeket jegyezte. Emellett a szkriptet Matt Owens veti papírra, aki több Marvel-sorozatnál is forgatókönyvet írt, például a Luke Cage-nél és a A S.H.I.E.L.D. ügynökeinél. Annyit még tudunk, hogy állítólag a Skywalker korában megismert Exegol Sith bolygón játszódik majd a sztori.

Ugyanakkor a forrás azt is kimondja, hogy még maga a Disney sem hozott döntést arról, hogy mozikba kerüljön-e majd a készülő film, vagy kapásból a streaming platformra kerüljön, viszont ez jól mutatja (illetve a rendezőválasztás is), hogy nagy valószínűséggel egy kisebb kaliberű projekttel állunk szemben, és nem egy olyan gigantikus blockbusterekkel, mint az eddigi filmek.
értesülései szerint nekiállt a Disney fejleszteni a következő alkotást a Messzi-Messzi Galaxison belül.'>
5 hozzászólás

Ronalddo

4 éve, 5 hónapja és 12 napja

MIvaaan? meglepett smiley Lehet hogy eleve csak Disney+ lenne? meglepett smiley Hát az nagy csalódás lenne.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 5 hónapja és 12 napja

Sztori érdekesnek ígérkezik. Sith bolygót még nem nagyon láttunk. mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 5 hónapja és 12 napja

Meglátjuk milyen lesz.

válasz erre

Levi87

4 éve, 5 hónapja és 12 napja

Jól hangzik, nem ismerem annyira a rendezőt, de király hogy ilyen lehetőséget kap!

válasz erre

muki

4 éve, 5 hónapja és 12 napja

Új színt vihet az egészbe egy ilyen rendező, ezt a filmet kíváncsian várom!

válasz erre