Mégsem lesz olyan vízálló az iPhone 7

2016. szeptember 12.
1.9151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az Apple ismét nagy sebbel-lobbal jelentette be a rajongók számára múlt hét közepén az iPhone 7-et, azonban a legfrissebb hírek szerint messze nem lesz minden olyan álomszerű, mint azt a bemutató során hallottuk.

Nemrégiben például az IP67-es minősítésről, illetve a vízállóságról kaptunk aggasztó híreket, miután az Apple bejelentette az iPhone 7 garanciájával kapcsolatos állásfoglalását, ebből ugyanis megtudtuk, hogy a teljes vízállóság - 1 méter mély vízben akár 30 percig - csak az újabb készülékek esetén lesz mérvadó, később azonban jobb, ha elkerüljük a telefonnal a vizet.

Az Apple álláspontja szerint ugyanis a víz- és por elleni védelem idővel csökken majd a készüléknél, így az később károsodhat ezektől a külső tényezőktől. Hogy a garancia majd mindent megold? Normális esetben így lenne, de az Apple a garanciális feltételekben kikötötte, hogy ha víz vagy más folyadék miatt sérülnek belső alkatrészek, abban az esetben a garancia nem érvényesíthető.

Mindez természetesen korántsem meglepő, hiszen korábban a Samsung is kikötötte a Galaxy S7 kapcsán, hogy vízkár esetén a garancia nem érvényesíthető.
5 hozzászólás

strogg

8 éve, 3 hónapja

Meglepett volna ha a gari kiterjedne a beázásra, mert azért annyira nem tudják megcsinálni vízállóra ha ilyen desgin-t akarnak (vagy tényleg tégla lesz mint a Cat telói röhögő smiley) Másrészt azt garizzák amit tudnak azért ellenőrizni. Mert ha jetsky-zni viszed a telót és beázik, és te azt mondod a szervízben, hogy beleejtetted a piszoárba, az életben nem mondja meg, hogy így volt e, vagy sem mosolygó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 3 hónapja

Ők sem merték megugrani. Pedig 300+ ezertől már elvárná az ember.

válasz erre

Eltohn

8 éve, 3 hónapja

Hát igen, ráadásul ez "csak" IP67, míg a többiek IP68-cal dobálóznak...

válasz erre

csirkee

8 éve, 3 hónapja

Hát igen...várható volt, hogy beáll a sorba.

válasz erre

Kileah

8 éve, 3 hónapja

Ez sajnos mindegyik vízálló telefonnal így van egy ideje. szomorú smiley A Sonynak volt ezzel sok gondja.

válasz erre