Mégsem készít autót az Apple?

2016. október 18.
1.7321
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az Apple kapcsán sok újdonságot komoly homály fed, de az autós projektjüket különösen nagy titokban tartják, néha felröppen egy-egy konkrétabb pletyka, melyet tagadnak, majd pedig teljesen már irányba mennek el a hírek.

Szó volt már önvezető és elektromos autóról is, illetve neves autógyártókkal való együttműködésről, de eddig konkrétumot egyik irányból sem kaptunk. Nemrég azonban egy nagyon érdekes hír érkezett az autós projektről, melyet állítólag szoftveres szintre degradáltak.

A legfrissebb pletykák szerint ugyanis óriási költségeket emésztett fel az autótervezés, rengeteg szakembert mégsem tudtak megszerezni és hosszú évekre lett volna még szükség a fejlesztésekhez, ami nagy lemaradáshoz vezethetett volna. Ha hihetünk a belső forrásokra hivatkozó híreknek, akkor jelen állás szerint tehát a Titan kódnevű projekt egy önvezető szoftver, melyet az Apple több autógyártónak is komoly összegekért adna majd át.

Megerősítés természetesen ezúttal sem érkezett, de az biztos, hogy van logika a legújabb híresztelésekben, viszont az Apple elég pénzes és "ügyes" ahhoz, hogy szépen titokban egy nagyon komoly autót készítsen. A piacnak mindkét megoldás előnyére válhat, de a kettő egyszerre biztosan nem fog működni, hiszen a saját autóban használt technológiát valószínűleg nem adnák tovább.
2 hozzászólás

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 2 napja

Kíváncsi leszek amikor ebből bejelentés lesz (mert egyszer lesz röhögő smiley) hogy mit jelent be az Apple...

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 1 hónapja és 2 napja

Azt nehezen tudom elképzelni egy technológiai vállalatról hogy leáll valamivel mert lassan készülne el vele... Ha ez így van, akkor kezdetektől szoftvert csinálhattak már inkább...

válasz erre