Megjelent a Samsung első komolyabb VR sorozata

2016. október 24.
2.5751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A virtuális valóság kapcsán sokan még mindig keresik az egész koncepció lényegét, hogy mire is tudjuk majd használni az egyre fejlettebb technológiákat, a válasz pedig egyelőre a játékokban, a tudományos felhasználásban és a szórakozásban keresendő.

A szórakozás főként mobilos fronton nagyon erős faktor, hiszen egyre több eszközhöz készül VR Headset, illetve egyre több VR tartalmat tudunk viszonylag egyszerűen készíteni. Az okostelefonok piacán talán a Samsung az, aki az élen jár ebben, hiszen a Gear VR a csúcsmobiljaikkal kiegészítve egy igen erős páros.

Korábban már hallani lehetett arról, hogy komoly tartalmak mögé állt be a vállalat, nemrég pedig megjelent az első, dedikált VR sorozatuk, mely az Invisible nevet kapta. A 6 részes sorozat dedikált oldalt is kapott és tulajdonképpen bárki számára megnézhető, nem kell hozzá Gear VR és mobil, de természetesen úgy az igazi.

Mindegyik rész 10 perc alatt van, a rendező pedig nem más, mint Doug Liman, aki például a Tom Cruise főszereplésével készült Holnap Határa című film kapcsán lehet ismerős.

3 hozzászólás

Harder

8 éve, 1 hónapja és 18 napja

Ez brutál! meglepett smiley

válasz erre

betyár

8 éve, 1 hónapja és 18 napja

Mondjuk 10 percnél hosszabb videót nem is érdemes készíteni mert az ember feje megfájdul. Még van hova fejlődnie a technikának.

válasz erre

Tommy

8 éve, 1 hónapja és 18 napja

Na ez mondjuk elég menő! meglepett smiley

válasz erre