Megjelent a Gnome 3.24

2017. március 23.
3.6641
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Elérhetővé vált a Gnome asztali környezet legújabb verziója, így a fokozatosan megjelenő alap szoftverek mellett ma már a teljes stack tölthető és élesben is bevethetőek a megújult funkciók.

Hat hónapos fejlesztést követően kilépett a tesztelői státuszából a Gnome 3.24 és az összes új tulajdonság elérhetővé vált, reményeink szerint minél bug-mentesebben. Ez utóbbit az is erősíti, hogy ezen fél év alatt 28 459 változás történt a forrásban, plusz ez a 33. kiadása az asztali környezetnek, így jogosan mondható, hogy összeszokott csapatról van szó.

Szinte minden téren sokat fejlődött az elődhöz képest az újdonság, de talán a legjobb feature a Night Light funkció, amely fokozatosan igazítja a fényerőt, valamint a színek meleg, illetve hideg árnyalatait annak függvényében, hogy mely napszakban járunk és mi kíméli a szemünket a leginkább.

Az természetes, hogy a fő alkotóelemeket naprakésszé tették, de a másik igazán érdemleges funkció a fent említett mellett a státusz báron lévő óra drop down menüje, amely dátum mellett az időjárást és a zenelejátszót illetve az értesítéseket is jelzi.
2 hozzászólás

TEchie

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Night Light jó újítás. Egyre jobb megint a Gnome.

válasz erre

Porthos

7 éve, 8 hónapja és 7 napja

Welcome! Nézzük is! mosolygó smiley

válasz erre