Megjelenésük óta először csökkent a kereslet az elektromos autókra

2019. szeptember 05.
6.6041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Dacára a globális felmelegedésnek és a kapcsolódó negatív hatásoknak, csökkent a kereslet az elektromos autókra - derült ki a Sanford C Bernstein befektetési vállalt eredményeit a Bloomberg által nyilvánosságra hozó összefoglaló alapján.

A kérdéses járművek megjelenése óta júliusban volt az első alkalom, hogy globális viszonylatban 14 százalékkal mindössze 128 ezer példányra csökkent az eladott elektromos autók száma a világon, aminek természetesen megvan a maga oka.

A kereslet csökkenése ugyanis Kínában és Észak-Amerikában tapasztalható, mely régiók közül utóbbinál valóban semmi nem indokolta a változást, az ázsiai nagyhatalom esetében azonban jelentősen mérséklődött az elektromos autókra felvehető állami támogatás mértéke, ami határozottan befolyásolhatta a negatív trendet.

Az adatok alapján egyébiránt a Tesla adta el júliusban a legtöbb elektromos autót, összesen csaknem 20 ezer darabot, és míg a dobogó második fokára a kínai BYD állhatott fel közel 16 ezres eladással, az ezüstérmet a BMW szerezte meg majdnem 9 ezer elektromos autóval.
alapján.'>
6 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 7 napja

TEchie írta:
Fog ez még sokkal tovább is zuhanni szvsz. Ahogy kicsit jobban elterjed a hidrogén.
Hát az inkább javítja az elektromos autó eladásokat... röhögő smiley A hidrogén arra kell, hogy oxigénnel együtt elektromosságot nyerjenek, ami meghajthat egy elektromos motort. Majd kiderül melyik terjed el jobban, de egyelőre az akkumulátoros terjed gyorsabban, mivel sokkal egyszerűbb az egész infrastruktúra mögötte. Jelenleg csak az biztos, hogy még sok szép év vár az akkumulátorosokra.

válasz erre

TEchie

5 éve, 7 napja

Fog ez még sokkal tovább is zuhanni szvsz. Ahogy kicsit jobban elterjed a hidrogén.

válasz erre

techiii

5 éve, 8 napja

Nyilván ez az elektromos autó is egyelőre egy bizonyos réteg vásárolja.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 8 napja

Kisfaludy82 írta:
Az igen! meglepett smiley Mondjuk pár millió támogatás igen ösztönző lehet, ezért Kínát megértem.
Továbbra is vannak előnyök az elektromos/plug-in hibrid autó mellett. Például a 10%-os adó sem terheli a kínai elektromos autókat, de a Tesla-t sem. Múlt héten ettől a bejelentéstől ugrott meg a Tesla árfolyama.
Amúgy se jó, ha mindenki elektromosra váltana. Napenergia, szélenergia és vízenergia kitermelésében is világelsők, de még így is legalább az ország fele szénnel megy. Ha most mindenki elektromosra váltana, akkor azt szénből tudják pótolni, de akkor meg minek az elektromos.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 8 napja

Az igen! meglepett smiley Mondjuk pár millió támogatás igen ösztönző lehet, ezért Kínát megértem.

válasz erre

Direktor

5 éve, 8 napja

Azt hittem, globálisan azért ennél több elektromos auto fogy. meglepett smiley

válasz erre