Mégis lesz Bad Boys 3.?

2018. február 11.
2.6051
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már hónapok óta óriási kérdés, hogy lesz-e harmadik része a 90-es évek egyik legsikeresebb akciófilmjének, a Bad Boys-nak, de most úgy tűnik mindenki rábólintott az újabb részre.

A felejthetetlen zsarupárost alakító Will Smith és Martin Lawrence is állítólag készen áll a közös munkára, sőt pletykák szerint már a forgatókönyv is elkészült és minden résztvevő elégedett vele. Bennfentesek elmondása szerint, a folytatás méltó utódja lesz az eddigi részeknek.

Az első két részt a tehetséges Michael Bay rendezte, és összesen, csak Amerikában több mint 400 millió dollár bevételt termeltek. A Sony stúdió sokáig kereste a harmadik rész rendezőjét és jelek szerint végre sikerült nekik megtalálni: Adil El Arbi-t és Bilall Fallah-t. Több játékfilmet készítettek már együtt, a Beverly Hills-i zsaru folytatóinként is felmerült a nevük. Most már csak az a kérdés, hogy mikor kezdődnek a forgatások és mikor kerülhet a mozikba a Bad Boys 3.
3 hozzászólás

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 18 napja

Örülnék neki ha tényleg jönne!

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 18 napja

Imádtam az első kettőt, de mostanában nem szoktak túl jól sikerülni a folytatások sajnos... szomorú smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 8 hónapja és 18 napja

Na ez meglepő hír! meglepett smiley Kicsit öregecskék már hozzá, nem? röhögő smiley

válasz erre