Megérkezett az első előzetes Űrdongó spinoff filmjéhez

2018. június 05.
5.7341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még 2016 elején jelentette be a Paramount Pictures stúdió, hogy elkészítik a Transformes filmek első spinoffját, melyben végre megismerhetjük a kedves Űrdongó életét, és most végre az első előzetes is befutott.

A rajongók többsége már nagyon várja Űrdongó különálló filmjét, melyből kiderül, hogy egy cuki Volkswagen bogárként kezdte meg pályafutását és csak ezután lett dögös Camaro autobot. A friss előzetesben természetesen a Transfomers filmekhez híven, több akciójelenetet is láthatunk és talán az is kiderül, hogy milyen célból érkezett a földre a kis autobot.

A trailerben feltűnik John Cena is, akit egyre több mozifilmben látni mostanság. A film másik főszereplője Hailee Steinfeld, akit a Tökéletes hang mozifilmekben láthattunk. A Bumblebee első hivatalos előzetesét itt tudjátok megnézni, a film pedig idén decemberben kerül a hazai mozikba:

Nézd nagyban ezt a videót!



7 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Aranyos lány, cuki autó és mivel nem beszél az autobot, így nem tudnak ostoba szövegeket írni neki. A végén még lesz egy jó Transformers film? Áhh, úgyis béna lesz a sztori. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

KalandMester írta:
Nem tudom, hogy én emlékszem rosszul, de Űrdongó camaroként rója az utakat.
Igen, de eredetileg bogár volt, így jött ki játék formájában, meg képregényben és mesében is.

válasz erre

marco

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

KalandMester írta:
Nem tudom, hogy én emlékszem rosszul, de Űrdongó camaroként rója az utakat.
Valóban jó észrevétel. Javítottuk is. mosolygó smiley Köszi.

válasz erre

Harder

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Megnéztem, számomra értékelhetetlen. A trailer is, a film is.

válasz erre

KalandMester

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Nem tudom, hogy én emlékszem rosszul, de Űrdongó camaroként rója az utakat.

válasz erre

Fikarc

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Tök fura hogy ő kap először spinoffot! meglepett smiley Trailer nem rossz egyébként de nekem olyan visszafogottnak tűnik.

válasz erre

Direktor

6 éve, 4 hónapja és 17 napja

Nekem már a Transformers 2 óta nem jön be egyik sem.

válasz erre