Megérkezett a második béta az Apple operációs rendszereihez

2017. június 01.
3.9601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Apple-nél gőzerővel dolgoznak az operációs rendszereiken, így tehát a macOS, az iOS, a watchOS és a tvOS következő verzióin, amely munkának a gyümölcse az elérhetővé vált második béta, amely egységesen a második mindegyik esetében.

Amennyiben rendelkezünk Apple Developer felhasználói fiókkal, amelyhez aktív előfizetés tartozik, úgy számunkra letölthető mind az iOS 10.3.3 (14G5037b), a macOS Sierra 10.12.6 (16G12b), a watchOS 3.2.3 (14V5734a) mind pedig a tvOS 10.2.2 (14W5735a) fejlesztői változatának a második béta verziója.

A hír fontossága abban rejlik, hogy az Apple most kicsit jobban megvárakoztatta a tesztelői közösséget, hiszen körülbelül kettő hetet kellett várni az első béta óta, aminek a jövő héten rendezendő WWDC konferencia lehet az oka, hiszen egyelőre sok mindent homály fed, de nyilván készülnek nekünk újdonságokkal, főleg szoftveres téren.

A mostani változatok, mint az feljebb olvasható, egyelőre korlátozott közeg számára váltak elérhetővé, de mire ez a cikk megjelenik, nagy az esélye, hogy a publikus béta is felüti a fejét, így máris többen lesznek azok, akik ismét jelentgethetik az issue-kat a fejlesztők felé.
3 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 5 hónapja

Kileah írta:
WWDC nem csak a fejlesztőknek szól? meglepett smiley
Hát oda van írva, hogy fejlesztőknek, de lehetett jegyet venni és nyerni is, valamit lesz live stream is.

válasz erre

Kileah

7 éve, 5 hónapja

WWDC nem csak a fejlesztőknek szól? meglepett smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 5 hónapja

Számítok tőlük új Macbookra is.

válasz erre