Megcsúszhatott a Microsoft keze a Surface USB-C dongle árazásakor

2018. június 26.
6.4611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Microsoft hosszú idő után döntöt, és ha irónikusan szeretnénk fogalmazni, akkor mondhatnánk hogy egy igazán nehéz döntést kellett meghoznia azzal kapcsolatban, hogy mikortól és mennyiért árulja a Surface USB-C dongle-t.

A történet ugyanis, hogy még 2017-ben jelentette be a cég ezt az apró kiegészítőt az általa gyártott prémium eszközhöz, ám azóta senki sem látta, senki sem tudta megvenni, kicsit már kezdett az az érzésünk lenni, hogy csak magának akarja Redmond, de nem!

Sok Surface tulaj nagy örömére megsuületett a döntés, péntektől kereskedelmi forgalomba kerül a kütyü, ám amennyit agyaltak a mikoron, körülbelül ugyanennyit gondolkodhattak az árán is, ami nem lett túl baráti, úgy is mondhatnánk, hogy kopizzák az Apple-t.

Az árcédula 79,99 dollár lett, ami láttán először azt hittük elírták a tizedesvesszőt, de nem, ennyit kell majd fizetni a kiegészítőért, amivel akár tölteni is lehet majd a Surface-t, szóval azért rejteget magában extra funkciót is.
3 hozzászólás

VDemon

6 éve, 3 hónapja és 1 napja

Megszaladt a ceruza röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 3 hónapja és 1 napja

Mindig az Apple-t kell másolni? röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 3 hónapja és 1 napja

Ezek betegek röhögő smiley

válasz erre