Megalkották a világ első mobilját, amely akkumulátor nélkül működik!

2017. július 06.
4.0811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hatalmas tudományos áttörést sikerült elérniük a Washingtoni Egyetem szakembereinek az elmúlt napokban, akik elkészítették a világ első olyan mobilját, amely akkumulátor nélkül működik, noha a Wired beszámolója szerint egyelőre még van hová fejlődnie.

Az ugyanis egy dolog, hogy a kérdéses készülék még nem hasonlít egy mai telefonhoz, de ami nagyobb gond, hogy a háttérben meghúzódó technológia sem olyan hatékony, hogy az egy-két éven belül megjelenhessen a piacon, de az első lépéseket megtették, ezáltal gyermekeinknek talán már nem kell azon idegeskedniük, hogy minden nap tölteni kell telefonjukat.

Az egyetem szakembereinek beszámolója szerint az akkumulátor nélkül működő mobil a visszaszórás elvén működik, aminek a lényege az, hogy a készülék a környezetéből, kvázi a többi elektromos eszköz működéséből származó rádióhullámok sugárzásából szedi össze azt az energiamennyiséget, ami számára szükséges.

A kérdéses technológia már a hidegháború óta ismert és használt, de már akkor is komoly problémát okozott a kapacitás, hiszen ezzel a módszerrel még olyan kevés energia nyerhető csak ki - legalábbis egyelőre -, ami egy pillanatig sem tudná működtetni a mai okostelefonokat, sőt mi több, normál hanghívásokhoz sem elegendő.

A tudósoknak azonban sikerült elkészíteniük egy olyan működő mobilt, amivel akkumulátor nélkül tudtak hanghívást lebonyolítani, és bár az egyetlen mondat alig volt hallható a teszthívás során, de működött, hallotta a másik fél, és ez bizony egy óriási tudományos áttörés, még ha a szakértőknek rengeteg dolguk is lesz a technológia tökéletesítésével.
4 hozzászólás

inkognito

7 éve, 3 hónapja és 20 napja

Ez nagyon kemény

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 3 hónapja és 21 napja

Kis lépés de VÉGRE! mosolygó smiley Az a lényeg hogy sikerült, megvannak az alapok. Biztos lesz vagy egy évtized mire megérezzük a valódi hatását, de ami késik nem múlik! mosolygó smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 3 hónapja és 21 napja

Eljön ennek az ideje, szerintem akár éveken belül. Anno már Tesla (mármint az ember röhögő smiley) is kísérletezett a környezetünkből nyert elektromossággal, csak sajnos ő akkor el lett nyomva.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 3 hónapja és 21 napja

Hát ez se lesz soha életképes átlag felhasználónak. Egy ilyen "telefont" egy kis aksi hónapokig kiszolgál, de ez nem képes annyit felvenni, hogy igazi telefon legyen. Ennek max töltésre van értelme, amikor csak tudja összeszedi a rádióhullámokat az aksira.

válasz erre