Még októberben tényleg megvalósul a női űrséta

2019. október 10.
7.6801
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután legutóbb ironikusan éppen ruhaproblémák miatt meghiúsult az első, kizárólag női asztronautákra koncentráló űrséta, a NASA úgy döntött, hogy a nagy figyelem miatt most már csak tudatosan is tető alá hozza a dolgot.

Ennek részeként kiderült, hogy október 21-én most már tényleg megvalósulhat az első, kizárólag nők részvételével végbemenő űrséta, a két szerencsés résztvevő pedig Anne McClain és Christina Koch lesz, akik történelmet írhatnak majd ezzel a misszióval, hiszen korábban még soha nem volt példa arra, hogy egyszerre két nő lépjen ki az űrbe a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről.

Az elkövetkezendő hetekben egyébiránt több űrsétát is tervez a NASA, ezzel együtt összesen mintegy tíz alkalommal lépnek majd ki az asztronauták az ISS-ről, melyek részben az új űrruhák tesztelésére irányulnak majd, részben egy úgynevezett alfamágneses spektrométer felszerelésére.
űrséta, a NASA úgy döntött, hogy a nagy figyelem miatt most már csak tudatosan is tető alá hozza a dolgot.'>
3 hozzászólás

Direktor

4 éve, 10 hónapja és 7 napja

Fontos lehet ez a nőknek, én elhiszem. De amúgy annyira lényegtelen...

válasz erre

CharlieFirpo

4 éve, 10 hónapja és 7 napja

Éppen itt az ideje.

válasz erre

TEchie

4 éve, 10 hónapja és 7 napja

Az a szomorú hogy ez hír. Én nem vagyok nagy liberális, de gáz hogy ez téma 2020-ban.

válasz erre