Még idén bemutatkozhat a Nokia 9

2017. augusztus 18.
3.9801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A HMD-nek sikerült viszonylag hamar összerázni a Nokia név visszatérésén dolgozó csapatot, mostanra pedig egy komplett palettával várják a régi-új érdeklődőket, mely még idén egy újabb komoly taggal bővülhet.

Erről állítólag a vállalat orosz illetékese beszélt a Nokia 8 kapcsán, hiszen a vállalat nemrég bemutatott csúcsmodellje "csak" 5,3 hüvelykes kijelzőt kapott, ezzel pedig le van maradva az 5,5-6 hüvelykes riválisok mögött. Persze sokaknak pont jó ez a méret, de ahogy az orosz illetékes is említette, bizony lenne igény nagyobb kijelzővel szerelt Nokia csúcsmobilra is.

Ez lehet a Nokia 9, mely állítólag 6GB memóriával, 128GB belső tárhellyel és természetesen Snapdragon 835-ös processzorral érkezik. A kamera terén megegyezik majd a Nokia 8-cal, az IP68-as víz és porállóság mellett pedig az írisz-szkenner szerepelhet még az adatlapon.

A bemutatót vélhetően nem húzzák az idei ősznél tovább, de akár 2018 első negyedéve is opció lehet.
3 hozzászólás

technomancer

7 éve, 3 hónapja

Hát nem tudom, nekem ez a visszatérés nem azt mutatja amit vártam a Nokiától. Drágán hoznak ki átlagos cuccokat. Kár.

válasz erre

Harder

7 éve, 3 hónapja

Jó árazással érdekelni fog.

válasz erre

DarkZer0

7 éve, 3 hónapja

A Nokia 8 is drága...

válasz erre