Még egy hónap sem telt el, máris itt a Tails 3.0 első frissítése

2017. július 06.
3.2131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Debian alapú Tails Linux disztribúció nagyon népszerű azok körében, akik szeretnék inkognitásukat megtartani az online világban, így nekik jelent jó hírt, hogy megérkezett a legújabb verzió első frissítése, ami tulajdonképpen egy ráncfelvarrás.

Június közepén érkezett meg a Tails 3.0, ami a disztribúció történetének az egyik, ha nem a legnagyobb jelentőséggel bíró verzió, ám még egy hónap sem telt el, máris itt az első javítócsomag, amit vélhetően a radikális változtatások indokoltak.

A szoftver elengedte a 32 bites gépek kezét, Gnome 3-as asztali környezetre váltottak, illetve a friss Debian 9 építőköveit is felhasználja a minél jobb teljesítmény és biztonság érdekében, de mint azt láthatjuk a sok újdonság több hibát is magával hozott.

A mostani csomag egyfajta ráncfelvarrás, hiszen több apróbb problémát oldottak meg a fejlesztők, mint például Gnome Keyring applikáció és az SSH működését stabilizálták, a random Gnome session összeomlást is javították, illetve a Tails intaller mostantól nem fogja elutasítani a valós, tanusítvánnyal ellátott USB illesztőprogramok használatát.
1 hozzászólás

VDemon

7 éve, 4 hónapja és 11 napja

Példás ahogy ápolják ezt a rendszert!

válasz erre