Még egy Facebook applikációt telepíthetünk hamarosan

2016. október 10.
1.9561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb alkalmazást kell telepíteniük a jövőben azoknak, akik szeretnék teljes körűen kiélvezni mobilon a Facebook által nyújtott lehetőségeket, a közösségi oldal ugyanis bejelentette, hogy az üzenetek után az eseményeket is külön applikációban kezelhetjük majd.

A nemes egyszerűséggel Facebook Events névre keresztelt szolgáltatás ugyanazt tudja majd, mint korábbi integrált, illetve megszokott változat, így eseményeket menedzselhetünk a segítségével, de újdonsággal is készül a Cukorhegy-brigád, ezáltal egy térképpel, valamint a Google Calendar és az iCloud bejegyzések integrációjával, amelyek révén könnyebben találhatunk magunknak elfoglaltságot, hovatovább az eseményeinket is egyszerűbben kezelhetjük.

A hírek szerint a Facebook itt nem állna meg, a jövőben ezáltal lehetőséget kapnánk arra, hogy ezen a felületen keresztül vásároljunk koncert- vagy színházjegyeket. Az applikáció egyelőre iOS-rendszerekre vált elérhetővé - azokra is csak Amerikában -, de a tesztidőszak után bizonyára az egész világ megkapja majd - nyilván Androidon is.
4 hozzászólás

rDAVE

8 éve, 1 hónapja és 10 napja

CharlieFirpo írta:
Hál az égnek. Agyamra mennek az idióta esemény ajánlások. Ez idemegy, az odamegy. A fracot érdekli..
Rengeteg hasznos/érdekes eseményt lehet így találni, én az ég világon semmi problémát nem látok benne. Én örülök, ha olyanra hívnak meg, ami érdekel és nem is tudtam róla, ha meg nem érdekel nem törődök vele. Ez az app viszont k.rva felesleges.

válasz erre

marco

8 éve, 1 hónapja és 10 napja

CharlieFirpo írta:
Hál az égnek. Agyamra mennek az idióta esemény ajánlások. Ez idemegy, az odamegy. A fracot érdekli..
Attól tartok, ezek a baromságok ettől még benne maradnak az alap-appban... Csak felugrál majd, mint a Messenger is ha nincs valakinek telepítve.

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 1 hónapja és 10 napja

Hál az égnek. Agyamra mennek az idióta esemény ajánlások. Ez idemegy, az odamegy. A fracot érdekli..

válasz erre

TEchie

8 éve, 1 hónapja és 10 napja

"Cukorhegy-brigád" röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre