Mark Zuckerberg megparancsolta, hogy csak androidos okostelefont használhatnak a Facebook munkatársai

2018. november 16.
5.5671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Kizárólag Android alapú okostelefonokat használhatnak a jövőben a Facebook menedzsmentjének munkatársai - derült ki mindez a The New York Times beszámolójából, mely szerint az ügy hátterében még mindig Zuckerberg hisztizése áll.

Mint ismert, a Facebook vezére még tavasszal szólalkozott össze a sajtón keresztül Tim Cookkal, az Apple első emberével, miután az mélységesen elítélte, hogy Zuckerbergék árucikként tekintenek a felhasználókra és kapcsolódó adataikra.

Bár nyilvánvaló, hogy az érintettek soha nem ismerik majd el a történtek hátterét, de az említett lap szerint határozottan ennek köszönhető, hogy Mark Zuckerberg nem szeretne iPhone-t látni odabent, és inkább androidos okostelefonok használatára buzdítja munkatársait.

Persze van hivatalos indoklás is, mégpedig az, hogy az Android a legnépszerűbb rendszer a világon, vagyis sokkal jobb, ha a munkatársak is ezt használják, illetve ezen tesztelik a közösségi oldalt, valamint a kapcsolódó fejlesztéseket.
4 hozzászólás

VDemon

5 éve, 10 hónapja és 21 napja

Érthető lenne a magyarázat de nem az. Kamuzik a Cuki.

válasz erre

Harder

5 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ez elég kicsinyes lépés amúgy.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ez milyen gáz már. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 10 hónapja és 21 napja

Ez még egy Zuckerbergtől is szánalmas! röhögő smiley

válasz erre