Mark Zuckerberg mégis politikusnak áll?

2017. augusztus 04.
2.9111
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Habár Mark Zuckerberg korábban határozottan tagadta azokat a pletykákat, miszerint szeretne az Egyesült Államok elnöke lenni és Donald Trump utódjává válni, azonban a közelmúltban mégis elég határozott lépéseket tett azért, hogy ez bekövetkezzen.

A Facebook-vezér ugyanis alkalmazásába vette Joel Benensont, akit Barack Obama egykori legfőbb tanácsadójaként ismerhettünk meg, sőt mi több, tavaly ő volt az, aki Hillary Clinton kampányát is vasmarokkal irányította - mai szemmel nézve sokak szerint azonban nem végzett túl jó munkát.

Érdekesség, hogy Benenson egy jótékonysági alapítványhoz lett felvéve, egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan mi lesz majd a szerepe, noha nem ez az első eset, hogy Zuckerberg közelébe egy a politikai színtérről ismert nagyágyú érkezzen, hiszen Ken Mehlman, a Bush 2004-es újraválasztásának kampányát irányító szakértő is ott van a csapatban.
6 hozzászólás

marco

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

#elnökiügy

válasz erre

rDAVE

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Trumphoz képest komoly előrelépés lenne. Viszont egyelőre ebből felesleges levonni, hogy ő elnöknek megy. Sokkal logikusabb, hogy Benenson váltott. Amúgy sem azonnal kaphatna ajánlatokat a következő választásokra. Választások előtt egy-másfél évvel korábban vette fel Hillary is. Az meg relatív, hogy Benenson milyen munkát végzett. A nép Hillary-t választotta, közel három millióval több volt a szavazata. Amerika olyan demokrácia, ahol nem a többség dönt, hanem az elektorok. (:

válasz erre

Huginn

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ez még hiányozna oda...

válasz erre

inkognito

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Tudva, hogyan lett ekkora cég a facebook (átvert mindenkit) én nem bíznék benne mint elnök..

válasz erre

Porthos

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Remélhetőleg tényleg csak valami szimpla tanácsadó lesz és nem az elnöki székért megy. Még a facebookot sem tudja irányítani... wtf smiley

válasz erre

Levi87

7 éve, 2 hónapja és 20 napja

Ki tudja milyen vezető lenne... De akkor már inkább egy Elon Musk! mosolygó smiley

válasz erre