Máris megtörtént az év legnagyobb Facebook-átverése: mindenki megette a vérholdat!

2018. február 02.
4.0171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Még alig telt el egyetlen hónap az évből, de úgy látszik máris megtörtént az esztendő legnagyobb átverése a Facebookon, ami természetesen az elmúlt napokban lezajlott Hold-jelenségekhez kapcsolódott.

Főként a sajtónak hála ugyanis igazi szenzációként volt előadva, hogy egyszerre lesz az égen szuperhold, vérhold, kék hold és még teljes napfogyatkozás is, amiből rengetegen próbáltak meg hasznot húzni, így az EBUZZ nevű lájkvadász oldal is, akik úgy átvertek több mint 16 millió embert, hogy azt élmény volt nézni.

A lap ugyanis meghirdette, hogy mivel ennyien kíváncsiak rá, ők élőben közvetítik majd, hogy miként fest a hatalmas vérhold Görögország felett, és bár a közvetítés rendben megtörtént, 16 millió ember rá is kattant, azonban amit az emberek láttak, az minden volt csak élő nem, sőt mi több, videó sem.

Az élő felvétel helyett ugyanis az oldal egy 9 éves fotót mutatott perceken át az embereknek, ami alá még hangeffekteket is kevertek a hitelesebb összkép érdekében, ami olyan jól sikerült, hogy ha valaki rákeresett az esemény alatt a szuperhold kifejezésre, rögtön ezt a videót dobta ki a Facebook, amit időközben szabálysértés miatt természetesen már töröltek.
5 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Epic fail! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

OMG! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Ez nagyon durva! röhögő smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

De kemény! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

marco

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Alapból a NASA közvetítését néztem, de én is ránéztem erre, mert több ismerősöm falán is feltűnt. Óvatosan jeleztem is hogy valami nem stimmel vele, de ment az okoskodás röhögő smiley, nekem meg nem volt több időm fejtegetni a dolgot pár másodpercen túl.

Ejj, pedig fel kellett volna venni! röhögő smiley

válasz erre