Máris megszületett a Samsung Galaxy Fold új megjelenési dátuma?

2019. április 25.
3.0671
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem indult túl jól a Samsung Galaxy Fold pályafutása, lévén a dél-koreai gyártó első összehajtható okostelefonja már a tesztelők kezében csődöt mondott, aminek hatására a vállalat úgy határozott, hogy inkább eltolja a készülék premierjét.

A korábban április 24-re tervezett megjelenés helyére a Samsung ugyan még nem állított új hivatalos dátumot, azonban most kiszivárgott egy csipetnyi friss információ arról, hogy a termékre talán tényleg nem kell túl sokat várnunk.

Az AT&T ugyanis nemrégiben arról tájékoztatta a Galaxy Fold előrendelőit egy elektronikus levélben, hogy az eszköz tervezett új megjelenési dátuma június 13-ra lett kitűzve, amit addig nem vennénk hivatalosnak, amíg a Samsung legalább a problémás eszközök vizsgálatáig el nem jutott, hiszen a gyártónak talán még a hiba okát sem sikerült felderítenie.


4 hozzászólás

Levi87

3 hete és 6 napja

Eltusolják majd ezt is gyorsan, ahogy a notenál volt.

válasz erre

techiii

3 hete és 6 napja

Ezt csúnyán bukni fogják.

válasz erre

TEchie

1 hónapja,

Furcsállnám ha ezek után nagy eladásaik lennének.

válasz erre

Vidoros

1 hónapja,

Gondolom újragyártják az egész szériát.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink