Máris elkaszálta egyik saját gyártású sorozatát az Apple

2019. szeptember 05.
6.6551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Amint várható volt, igencsak rögös és kiszámíthatatlan útra lépett az Apple, amikor úgy döntöttek, hogy az Apple TV+ részeként saját gyártású televíziós sorozatokba kezdenek, melyek között kétség kívül akadtak nagyszerű ötletek is.

Ezek közé tartozott a Bastards, mely két vietnami veterán történetét állította volna a főszerepbe, azonban a feltételes mód használata nem véletlen, a Howard Gordon és Warren Leight által megálmodott történet ugyanis soha nem készülhet el, mert az Apple kreatív ellentétekre hivatkozva törölte a nyolcrészesre tervezett sorozatot.

A hír azért különösen kellemetlen, mert a széria valóban ígéretesnek tűnt - az egyik főszerepet például Richard Gere kapta benne -, de miközben az Apple ragaszkodott a családbarát tartalomhoz, az alkotók egy sötét, felnőttes szériát készítettek volna, ez az ellentét pedig végül az alkotás törléséhez vezetett.
2 hozzászólás

Direktor

5 éve, 7 napja

Így a legegyszerűbb elkaszálni valamit, amikor még nem is ismerjük. mosolygó smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 7 napja

Na nemár. meglepett smiley Ez gyors volt! meglepett smiley

válasz erre