Máris az iPhone 9 van a középpontban, pedig még az iPhone 8-at sem ismerjük

2017. augusztus 31.
3.1021
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Most, hogy már célegyenesben vagyunk az idei, jubileumi iPhone mobil bemutatását illetően, a szivárogtatók és elemzők máris elengedték a témát, az új pletyka pedig az iPhone 9 körül indult el.
 

Ázsiai források szerint az Apple-nek már kész tervei vannak a jövő évet illetően, legalábbis mobil fronton, sőt azt is tudni vélik, hogy mi várható majd iPhone 9 néven.

Noha még az iPhone 8-ról sem hullt le a lepel, a pletykák szerint az iPhone 9 már Galaxy Note magasságokba tör, legalábbis kijelző méretet illetően, ugyanis két modell várható egy év múlva, az egyik egy 5,85 colos panellel, míg a nagyobb testvér egy 6,46 colos OLED előlappal rendelkezik majd, természetesen minimális, vagy inkább nulla kávával.

Egyelőre ennyi, bár kiindulásnak elég jó alap, ugyanis nagy ugrás lenne ez az Apple-től, ezek után már csak a hardver és a dizájn az, ami vitaindító lehet majd a témában.

Máris az iPhone 9 van a középpontban, pedig még az iPhone 8-at sem ismerjük - 2. kép

6 hozzászólás

marco

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

kpal írta:
Ehhez is külön kell vezetélknélkülitöltést venni ?
Persze. Ugyanúgy mint bármelyik telefonhoz.

válasz erre

kpal

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

Ehhez is külön kell vezetélknélkülitöltést venni ?

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

Legalább a megjelenést megvárnák...

válasz erre

Porthos

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

Pörög a pletykagépezet!

válasz erre

betyár

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

Ez annyira tipikus..

válasz erre

inkognito

2 hónapja, 3 hete és 4 napja

Jaj istenem...olyan jók az ilyen pletykák...

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink