Március ismét fellendülést hozott a kínai okostelefon-piacnak

2020. április 15.
11.2331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Soha nem látott mélyponton volt februárban a kínai gazdaság a koronavírus-járvány miatt, ami főként az okostelefonos piacot érintette kellemetlenül, de kormányzati adatok szerint márciusban ismét pozitív irányban billentek a mutatók.

Az Apple például a múlt hónapban legalább 2,5 millió iPhone-t szállított le Kínában, ami az egyetlen pontos számadat az aktív gyártók részéről, de így is jól mutatja, hogy elindult a fellendülés, ami áprilisban még jelentősebbé válhat, hiszen az eredmények csak februárhoz mérten nevezhetők szépnek, az egy évvel korábbi adatokhoz mérten még mindig siralmasak.

Ezt bizonyítja az a kínai kormány által szállított adat is, mely szerint márciusban összesen 21 millió darab okostelefont szállítottak le Kínában, ami közel háromszoros növekedés a februári eredményekhez viszonyítva, de összességében 20 százalékkal kevesebb a 2019 márciusában rögzített adatokhoz képest.
adatok szerint márciusban ismét pozitív irányban billentek a mutatók.'>
5 hozzászólás

CharlieFirpo

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ott lassan visszaáll talán minden a normális menetbe? meglepett smiley

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Ez nem is olyan nagy visszaesés, az az igazság.. meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Mármint mihez képest, ugye. mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Lesz ez még rosszabb is szerintem.

válasz erre

techiii

4 éve, 4 hónapja és 9 napja

Tavalyhoz képest csak 20% kevesebb?! Az azért nem olyan rossz. Én sokkal rosszabbra számítottam.

válasz erre