Március 14-én leplezik le a Tesla Y modelljét

2019. március 04.
4.9101
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Elon Musk közölte az örömhírt a Tesla rajongókkal, hogy jövő héten, március 14-én leplezik le a cég ötödik gépjárművét 2003 óta, ráadásul ez egy crossover SUV lesz, így egy szélesebb vásárlói kör is célzásra kerül az elektromos autók zsenije által.

A SUV kategória egy ideje már több mint trendinek számít az autóhasználók körében, így igazából várható volt, hogy a Tesla sem marad ki egy friss modell segítségével ebből a buliból, főleg mivel az Audi és a Hyundai is nevezett a versenybe.

A Tesla Model Y egyébként mintegy 75%-nyi alkatrészen osztozik a cég leginkább vonzó modelljével a Model 3-mal, bár a komplett csomag 10%-kal nagyobb lesz, így pont ugyanennyivel drágább is az előállítás, ráadásul a méret negatívan befolyásolja a légellenállást is, így kicsit kisebb lesz a hatótáv.

Az újdonságról túl sok adat nem látott napvilágot, annyi azonban fix, hogy a gyártás legkorábban 2020-ban kezdődhet meg, így mondhatjuk, hogy a szokásos áll leesés most meg is lesz, de a valódi élményre még éveket várni kell a legszerencsésebbeknek is.
3 hozzászólás

Vidoros

5 éve, 6 hónapja és 3 napja

Amíg horror árakon jönnek ezek a cuccok, baszhatjuk.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 6 hónapja és 3 napja

"elektromos autók zsenije" Marketingben biztosan. röhögő smiley Sokkal tapasztaltabb prémiummárkának is van már SUV-ja, akár az Audi E-Tron vagy a Jaguar I-Pace. Hyundai nem prémium márka (persze van nekik, az a Genesis márka röhögő smiley), de nagyon jól összerakott a SUV-ja és jó áron. Sajna sokkal kevesebbet gyártanak, mint amire igény van. A Hyundai Kona Electric várakozási listája már 2020-nál jár. Jó a Tesla, nem lenézésből mondom, de nem kell velük definiálni az elektromos autózást, ezt csak Musk szeretné, mint anno Jobs az Apple termékeknél... röhögő smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 6 hónapja és 3 napja

Ára kb 40 misitől lesz röhögő smiley

válasz erre