Már üveget is lehet alkotni 3D-s nyomtatással

2017. április 24.
4.1041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A 3D-s nyomtatás technológiáját határozottan a jövő egyik legfontosabb eszközének tekinthetjük, ami azonban egyelőre még nagyon drága, és eléggé gyerekcipőben jár, de német tudósoknak most sikerült egy újabb komoly áttörést elérniük.

Amint ugyanis ismert, a 3D nyomtatók műanyagokkal és fémekkel már évek óta sikeresen dolgoznak, azonban az üveggel nem tudtak mit kezdeni, aminek az oka az volt, hogy csak nagyon magas hőmérsékleten olvasztható, és ha sikerült is ezt elérniük, a végeredmény darabos, sérülékeny és csúnya lett.

A Karlsruhe Institute of Technology csapata azonban képes volt alternatívát találni erre a problémára, méghozzá a sztereólitográfia által, aminek a lényege az, hogy por alapú üvegből és folyékony polimerből készítik a végeredményt, amit összekevernek, majd UV fény mellett rétegenként keményítenek meg, mint a fémet vagy a műanyagot.

A kész eredményt egy és ugyanazon gépen belül magas hőmérséklet mellett kezelik, ezáltal a különálló rétegek összeforrnak, és egy homogén anyagot alakítanak ki, ezáltal készíthető így ablak, de érzékeny kameralencse, valamint különféle speciális üvegalkatrészek is.

Az eljárás érdekessége az, hogy a hagyomány üveggyártáshoz mérten sokkal olcsóbb, ezáltal nem lenne meglepő, ha a jövőben az ipar teljes ágazatát átvenné ez a megoldás.
2 hozzászólás

Porthos

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Olcsóbb mint a hagyományos üveg? meglepett smiley Nemár! meglepett smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 7 hónapja és 3 napja

Tényleg mindenre jó már.

válasz erre