Már nem kell sokat aludni a Vivaldi 1.8-ig

2017. március 24.
4.1511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Ruarí Odegaard nagy örömmel jelentette be, hogy egy újabb snapshot vált elérhetővé a Vivaldi böngészőből, így még egy lépéssel közelebb kerültünk a stabil kiadáshoz, amely az elődökhöz hasonlóan szintén a Chromium alapjait használja.

Mind a Chrome, mind pedig a Chromium böngésző sokat változott, fejlődött az idők folyamán, ennek ellenére sokan vannak, akik igyekeznek egy másfajta böngészőt keresni, ami nem feltétlenül jobb, de több ízben más, mint a hagyományos megoldások, így egyre népszerűbb a Vivaldi.

Jelen pillanatban az 1.8-as verziót fejlesztik, amely a Cromium 57-es build-jének alapjaira építkezik és ebből készült el egy újabb tesztelői változat, amely már nagyon közel áll a véglegeshez.

A mostani változatban tovább csiszolták a már integrált megoldásokat, mint például a Search All History vagy éppen a Delete Private Data. Mellettük végre megoldódott a videó hívásnál fennálló váratlan összeomlás, amelyet legfőképp Hangouts használatakor tapasztalhattunk, valamint a görgetősáv megjegyzi a pozíciónkat, mind az előzményeknél, mind pedig a könyvjelzőknél.
2 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 6 napja

Tommy írta:
Minek ez a többi mellé?
Letörölheted a többit. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Tommy

7 éve, 8 hónapja és 6 napja

Minek ez a többi mellé?

válasz erre