Már most a Tesla Model 3 riválisaként emlegetik a BMW i4 elektromos autót

2019. november 20.
6.2161
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A BMW már tavaly jelezte az autóiparnak, hogy szeretnének átállni idővel a tiszta elektromos meghajtású járművekre, ennek megfelelően pedig most kiderült, hogy a BMW iVision Dynamic koncepcióautóra épülő jármű új utakat nyithat a bajorok számára.

Olyannyira, hogy az első hírek alapján a BMW i4 névre hallgató elektromos autót már most a Tesla Model 3 riválisaként emlegetik, ami nem meglepő, hiszen egyetlen feltöltés mellett képes lenne akár 600 kilométeren át szállítani az utasokat a WLTP-szabvány alapján, de az EPA-szabvány szerint is legalább 540 kilométer kisajtolható az autóba épített 80 kWh-s akkumulátorokból.

Az új elektromos BMW az elhangzottakon túl forradalmasítja majd a töltéstechnológiát - alig fél óra leforgása alatt közel 80 százalékra tölthetjük majd az akkumulátorokat -, miközben a teljesítménnyel sem lesz gondja, hiszen alig 4 másodperc alatt tud 0-ról 100 km/h-s sebességre gyorsulni, de az 530 lóerős motorral akár 200 km/h-t is elérhetünk majd. Megjelenés 2021-ben várható!
4 hozzászólás

Levi87

4 éve, 8 hónapja és 22 napja

Árban biztos nem tudja majd felvenni a versenyt a Teslával, de feltételezem, nem is az a cél.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 8 hónapja és 23 napja

Gondolom, mennyiért...

válasz erre

muki

4 éve, 8 hónapja és 23 napja

Kezdenek érkezni a normális hatótávval szerelt autók!

válasz erre

techiii

4 éve, 8 hónapja és 23 napja

Már csak az ár a kérdés, mennyiben tud az árral versenyezni egy teslahoz képest.

válasz erre