Már megint több millió adatot loptak el a Yahoo-tól

2017. március 06.
3.7221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Lassan jó lenne, ha a Yahoo inkább lehúzná a rolót, hiszen kis túlzással már azt is ellopták tőlük, hogy felhasználóik hányas cipőt hordanak és milyen gyakran folytatnak szexuális életet, hiszen a cégtől újra több millió adatot tulajdonítottak el.

A hírt a Reuters Hírügynökség hozta nyilvánosságra, akik úgy értesültek, hogy ismeretlen tettesek hamisított sütik segítségével 32 millió felhasználói adatot szivárogtattak ki a Yahoo szervereiről 2015 és 2016 között, vagyis nemcsak 2-3 évvel ezelőtt, hanem még tavaly is folyamatosak voltak a behatolások, ergo a 32 milliós szám az eddig ismerteken felül történt, és röpke fél év alatt a harmadik ilyen történés a cég háza tájáról.

A beszámolók szerint egyébiránt ezúttal e-mail címek, jelszavak, telefonszámok és születési dátumok szivárogtak ki, de bankkártyához kapcsolódó adatok nem, a Yahoo-nak pedig potenciális jelöltje is van, lévén a belső források szerint államilag szponzorált - a szakmában manapság így írják körül az oroszokat - hackerek követhették el a bűncselekményt.

Mint ismert, a Yahoo a sorozatos pletykák után még tavaly szeptemberben hozta nyilvánosságra, hogy 2014-ben félmillió fiókjukat törhették fel ismeretlen tettesek, de miután további vizsgálatokat folytattak, még decemberben a cég kénytelen volt elismerni, hogy 2013-tól indulva legalább egymilliárd embert érintett az adatlopási botrány.
3 hozzászólás

VDemon

7 éve, 8 hónapja és 24 napja

Csodás. Hihetetlen hogy ez a banda hogy tudott évekig így működni! És a világ egyik legnagyobb vállalata volt... Döbbenet... szomorú smiley

válasz erre

Santonio

7 éve, 8 hónapja és 24 napja

Bravó Yahoo. Van valami adat ami ég nem szivárgott ki? röhögő smiley

válasz erre

betyár

7 éve, 8 hónapja és 24 napja

Hát ez nagyon ciki...

válasz erre