Már májusban érkezhet a következő OnePlus okostelefon

2018. december 13.
5.5491
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nagyszerű híreket közölt Pete Lau a OnePlus okostelefonok jövőjéről, ezáltal kiderült, hogy a gyártó sem akar kimaradni az 5G-őrületből, tehát már májusban újabb készüléket dobnak piacra.

A cég vezére a CNET munkatársainak kotyogta el, hogy a briteknél az elsők között lesznek, akik jövőre már 5G-képes okostelefonnal szolgálnak, ezáltal már májusban piacra dobnának legalább egy OnePlus oksotelefont, mely képes lenne támogatni ezt az újdonságot.

A készüléket bár kereskedelmi forgalomba hozzák, elsődlegesen egy prototípusnak szánják, ami lényegesen, akár 300 dollárral is drágább lehet majd, mint a OnePlus 6T volt, ha pedig sikeresen megvalósítják a dolgot, a következő generációban már egy fejlettebb megoldással tudnának szolgálni.

Ez természetesen még nem végleges elgondolás, olyannyira nem, hogy a vezérigazgató elképzelhetőnek tartja azt is, hogy egyszerre két készüléket hoznak, melyek közül az egyik egy olcsóbb modell lenne, vagyis aki nem akar még 5G-t, de új hardvert igen, talán az is megtalálhatja a számításait.
3 hozzászólás

Direktor

6 hónapja, 2 hete és 6 napja

Fossák magukból a készülékeket.

válasz erre

Kisfaludy82

6 hónapja, 3 hete

De hát felvevőpiac még sehol...

válasz erre

betyár

6 hónapja, 3 hete

Baromi gyorsan tolják a telefonokat.

válasz erre