Már egy hónapot kell várni, ha törölnéd magadat a Facebookról

2018. október 05.
2.9921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Módosított a profiltörléshez kapcsolódó türelmi időszak hosszán a Facebook, így a korábbi 14 nap helyett most már 30 nap áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy a felfüggesztés után ténylegesen is törölhessük magunkat a közösségi oldalról.

Bár ez egészen rossz hír azoknak, akik gyorsan szeretnék törölni magukat a platformról, de a Facebook közleménye szerint okkal döntöttek a módosítás mellett, lévén azt tapasztalták, hogy sok felfüggesztett profilos próbált meg a 14. nap után bejelentkezni fiókjába, azonban az eddigi szabályozás értelmében már nem volt lehetőségük rá.

Természetesen ez ebben a formában csak mese tejszínhabbal, hiszen a próbálkozások hátterében nagy valószínűséggel inkább az állhatott, hogy a felhasználók így bizonyosodtak meg ténylegesen a profil törléséről, ami mellett sokan úgy vélik, a változás a Facebook rohamosan csökkenő népszerűségének is jót tehet, hiszen így tovább kitolhatók a statisztikák.
5 hozzászólás

Porthos

1 éve, 1 hónapja és 17 napja

Mindig trükköznek. Mindig.

válasz erre

login_password

1 éve, 1 hónapja és 17 napja

Nevetséges. Ha törölni akarom magam akkor azt azonnal.

válasz erre

Gólem

1 éve, 1 hónapja és 17 napja

Nem kell megosztani magadról semmit és annyi. Elégedjen meg azzal a milliónyi adattal amit amúgy is összeszed.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 1 hónapja és 17 napja

Ezek nem komplettek esküszöm.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 1 hónapja és 17 napja

Érthető a lépés ha a magyarázat igaz.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink