Ennek apropójából Mark Meadows kabinetfőnök egy interjúban bejelentette, hogy inkább csak hetek, mint hónapok vannak hátra addig, amíg teljesen be tudják tiltani a TikTok alkalmazást az USA területén, ehhez azonban még folynak a szakértői vizsgálatok a háttérben.
A TikTokot egyébiránt egyre több vád éri az egész világról, hiszen köztudott, hogy az applikáció arcátlanul kémkedik a felhasználók után, ami nem meglepő, hiszen az applikáció a kínai hatalom ellenőrzése alatt áll, nem mellesleg az első nagyobb közösségi kezdeményezés, ami globálisan is nagy sikert tudott elérni.