Már az utcákon is tesztelheti önvezető autóit az NVIDIA

2016. december 13.
3.7081
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az elmúlt néhány évben az autóipar látványos technológiai fejlődésen esett át, a jövő pedig még izgalmasabb járműveket hoz, melyet vélhetően elektromos áram hajt majd és tele lesznek biztonsági, valamint kényelmi funkciókkal.

Az egyik sokak által első kétkedve fogadott funkció az önvezetés, mely bizony rendkívül komoly technológiai hátteret igényel. Az NVIDIA korábban már jelezte, hogy részt venne ezen a piacon, méghozzá egy dedikált fejlesztéssel, mely többek között az önvezetéshez szükséges információk számításáért és feldolgozásáért felel.

Már az utcákon is tesztelheti önvezető autóit az NVIDIA - 2. kép

A vállalat nemrég egy komoly lépést tett előre, hiszen Kaliforniában megkapták az engedélyt arra, hogy az utcákra küldjék saját tesztautójukat. Ezzel olyan neves társasághoz csatlakoztak, melynek tagjai többek között a Google, Tesla, Ford, Mercedes-Benz vagy a GM.

A valós utca környezeten való tesztelés rengeteg új hibára hívhatja fel a fejlesztők figyelmét és sokat lendíthet a fejlesztéseken, így az egész piac számára jó hír az, hogy az NVIDIA is megkapta a lehetőséget.
3 hozzászólás

techiii

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Kíváncsi leszek milyen kocsik jönnek még.

válasz erre

inkognito

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Tök jó ez az önvezető autó, de így elvész a vezetés élménye...

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja és 2 napja

Jó messzire kerültek a PC-től. röhögő smiley

válasz erre