Már a Google is jelöli az álhíreket

2017. április 08.
3.7881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Facebook után a Google is aktívan csatlakozott az álhírek elleni harchoz, ennek megfelelően a keresőóriás egy hivatalos blogbejegyzésben tudatta a világgal, hogy a keresési listán mostantól jelölve vannak a kétes eredetű találatok.

A történethez hozzátartozik, hogy a kereső már tavaly elindította a Fact Check opciót, aminek jóvoltából a Google Híreken belül a hírközlők vagy kiadók jelölhették, hogy az általuk közölt tartalmak valódiak-e vagy sem, noha jelöléstől függően megbízott külsős hírügynökségek és szervezetek is átvizsgálják az adott írást.

Ezt követően kerülhet csak végleges címke az adott hírre, amit mostantól már a keresőben, a találati listán belül is láthatunk, így minden egyes találat alatt felfedezhetünk majd egy rövidke információt arról, hogy az adott írás megbízható, ezáltal többféle címkét is kaphat, például az igaz-hamis mellett a nagyrészt hamis vagy a nagyrészt igaz megkülönböztetéssel egyaránt elláthatják.

Bár az álhírek terjedését ez a módszer egyelőre biztosan nem szünteti meg, ellenben komoly segítséget jelenthet abban, hogy legalább a felhasználók könnyebben kiszűrjék az egyértelműen problémás forrásokat.
7 hozzászólás

Levi87

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

rDAVE írta:
Ez a kicsi, jelentéktelen és alig olvasott, de átlátszóan hatalmas hazugokat terjesztő oldalak ellen jó. Azonban ott vannak a hatalmas és hitelességre törekvő tömény propaganda gyártó oldalak, amik ugyanúgy ott lesznek a találatok között felcímkézetlenül. Nem vagyok vallásos (sőt nagyon nem), de tényleg ott tartunk, hogy csak Isten tudja mi igaz és mi nem.
Mondjuk a 888-at letiltotta most a facebook (igaz azóta vissza is állította), így lehet hogy működik a dolog erre is.

válasz erre

techiii

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Nem lesz könnyű megkülönböztetni a valódi és az álhíreket.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Ez a kicsi, jelentéktelen és alig olvasott, de átlátszóan hatalmas hazugokat terjesztő oldalak ellen jó. Azonban ott vannak a hatalmas és hitelességre törekvő tömény propaganda gyártó oldalak, amik ugyanúgy ott lesznek a találatok között felcímkézetlenül. Nem vagyok vallásos (sőt nagyon nem), de tényleg ott tartunk, hogy csak Isten tudja mi igaz és mi nem.

válasz erre

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Viszlát mindenegyben blog. röhögő smiley

válasz erre

kriver

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Akkor lesz bajban a közmédia, és a Habony/Vajna médiabirodalom. röhögő smiley
Ha minden hazugság szűrve lesz, senki sem olvassa majd őket.
Komolyra fordítva...remélem legalább 5-10%-át tudja majd szűrni a sok szemétnek.

válasz erre

Harder

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Eredményességre kíváncsi leszek. Meg arra is hogy ki dönti el, mi a hamis és mi az igaz...

válasz erre

Fikarc

7 éve, 7 hónapja és 20 napja

Ideje volt, legfőképp az idősek miatt, mert ők kattintanak minden baromságra.

válasz erre