Már a csehek is kínai okostelefonok biztonsága miatt aggódnak

2018. december 18.
3.7011
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Úgy tűnik, hogy sikeresen megfertőzték az amerikai vészmadarak a cseh kiberbiztonsági tanácsot, az NCISA ugyanis az USA, Kanada és Japán után figyelmeztetést adott ki a kínai okostelefonok biztonsága miatt.

Bár az ügynökséget egyáltalán nem érdekli, hogy a magánszektorban ki és milyen készüléket használ, ellenben a csehek most tiltólistára tették a ZTE és a Huawei okostelefonjait és egyéb hálózati készülékeit a kormányzati szegmensben.

Mindezt Dusan Navratil, az NCISA igazgatója jelentette be, ezzel egyetemben pedig országos figyelmeztetést adott ki a cseh információs infrastruktúrák rendszergazdáinak, mert úgy tudják, hogy a kínai vállalat kémkedésre használja az általuk gyártott eszközöket.

A Huawei természetesen rögtön jelezte, hogy elutasítják az NCISA értesüléseit, és felszólították az ügynökséget, hogy haladéktalanul szolgáltassanak bizonyítékot is a fenti figyelmeztetés mellé, miközben a ZTE még nem kommentálta a híreket.
4 hozzászólás

Direktor

1 hónapja, 5 napja

Nagyon lobbizik Amerika,

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 5 napja

muki írta:
Na az kemény. Elég komoly hadjárat van, érdekelne hogy tényleg ennyire komoly-e velük a probléma vagy csak megy a szivatás...
A németek elvileg nem tiltják be, gondolkoztak rajta, de azt mondták nincs bizonyítékuk, bár múlt héten is jártak náluk az amerikaiak erről tárgyalni, szóval eléggé kérdéses mi lesz a német kormány végső lépése. A német biztonságtechnikai hatóság és a Deutsche Telekom nem talált semmit a szétbontott eszközökben. Azt mondják használni is fogják Németországban keverve a többi hasonló cég eszközeivel. Lengyeleknél is tervezik használni és Magyarországon is. A svéd távközlési cégek sem találtak okot, amiért aggódniuk kellene, nem zárkóznak el a Huaweitől.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hónapja, 5 napja

Hűha. Pedig ők nem igazán Kína ellenesek mint mondjuk az USA.

válasz erre

muki

1 hónapja, 5 napja

Na az kemény. Elég komoly hadjárat van, érdekelne hogy tényleg ennyire komoly-e velük a probléma vagy csak megy a szivatás...

válasz erre