Már 20 dolgozóját kellett kirúgnia az Ubernek a zaklatási botrány miatt

2017. június 08.
3.0001
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Igazán komoly botrány alakult ki az Uber körül még az év elején, aminek hatására Travis Kalanick, a cég vezetője februárban egy átfogó vizsgálatot indított annak érdekében, hogy felderítsék az ügy hátterében meghúzódó igazságot.

A legfrissebb hírek szerint pedig úgy tűnik, hogy valóban volt alapja annak a blogbejegyzésnek, amelyet egy korábbi női alkalmazott írt arról, hogy folyamatos munkahelyi zaklatásoknak volt kitéve, lévén az Ubert bejelentette, hogy már 20 alkalmazottól kellett megválniuk, akikről kiderült, hogy éltek efféle módszerekkel.

A cég egyébiránt egy független vizsgálatot indított, amelynek során 2012-ig visszamenőleg mintegy 215 panaszt néztek át, amelyek többsége diszkrimináció és szexuális zaklatás volt. Ebből a 215 esetből tehát 20 kerülhetett már bizonyításra az elbocsátott alkalmazottak számát tekintve.
3 hozzászólás

techiii

7 éve, 4 hónapja és 22 napja

Azért ennyi panasznál nem csoda, hogy kirúgnak embereket, ráadásul elég keveset.

válasz erre

Porthos

7 éve, 4 hónapja és 22 napja

10%-ot találtak jogosnak tehát minimum 50% a valóban jogos panasz. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 4 hónapja és 22 napja

Jó reggelt! Eddig poháralátétek voltak a panaszok?

válasz erre