Már 13-an haltak meg Amerikában az elektromos cigaretta miatt

2019. szeptember 28.
5.6871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Mostanában az Államokban kiváltképp nagy figyelmet kapnak az elektromos cigaretták, hiszen Trump nemrégiben rukkolt elő az ízesített megoldások betiltásának ötletével, most pedig ismételten forró téma lett.

A minap ugyanis a 13. személy is áldozatul esett ennek, legalábbis a halál okaként az elektromos cigarettákat emlegetik, ellenben konkrét vegyi anyagot vagy bármiféle terméket még nem határoztak meg, mint ezeknek a haláleseteknek az okozója. Ezen a héten már 805 jelentés robogott be olyan személyekről, akik halálos tüdőbetegséggel lettek diagnosztizálva - írja a Wall Street Journal.

A múlt héten ez a szám "még csak" 530 volt, ez pedig egy szolid 52%-os növekedést jelent erre a hétre nézve. A nyomozások természetesen gőzerővel folynak, teljes erőbedobással vizsgálják a beszállítóláncokat is, hogy megleljék a probléma forrását - eddigi bizonyítékok arra mutatnak, hogy a feketepiac és az utcáról érkező anyagok okozzák a betegséget.
betiltásának ötletével, most pedig ismételten forró téma lett.'>
5 hozzászólás

CharlieFirpo

4 éve, 10 hónapja és 19 napja

Mondjuk a sima cigi miatt kb ennyien halnak meg naponta. Vagy óránként.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 10 hónapja és 19 napja

Halálos tüdőbetegséget okozhat ez a gőz? meglepett smiley Nagyon durva.

válasz erre

Levi87

4 éve, 10 hónapja és 19 napja

Ennek is van már feketepiaca, de durva bakker.

válasz erre

Mordorer

4 éve, 10 hónapja és 19 napja

Az nagyon durva! meglepett smiley Főleg a sok tüdőbajos. meglepett smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 10 hónapja és 19 napja

Mivel új ezért nem tudni a hosszú távú hatását az emberi szervezetre. Egyszerűen nem kellene cigizni.

válasz erre