Mangalyaan - Videók az első indiai marsexpedícióról

2013. november 06.
5271
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Yitsushi profilja, adatai
Yitsushi
Korábban már beszámoltunk róla, hogy kedden elindul India első Mars-expedíciója, melynek központi eleme a Mangalyaan nevű rakéta.

Az indításra helyi idő szerint 14:38 perckor került sor (09:08 GMT) a Mars légkörét pedig várhatóan 2014 szeptember 24-én éri el. Ha minden sikerrel zárul, India a negyedik olyan ország lesz a Szovjetúnió, Európa és az USA után, akiknek ez sikerült, ám az eddigi expedíciók közel kétharmada kudarccal végződött, így sok múlik a Mangalyann sikerén.

Az első videón a kilövés előkészületeit tekinthetjük meg:

Majd pedig a kilövés pillanatai következnek:
[display_video youtube=Fv_Dh8KMSjA]

Végül néhány kép a kilövésről és az előkészületekről is:[gallery link="file" ids="5354,5353,5352,5351,5350,5349,5348,5347,5346,5345,5344,5343"]

India azonban nem az egyetlen ország, amely expedíciót indított, hiszen november 18.-án a NASA is elindítja saját mars járóját a Mars Atmosphere and Volatile EvolutioN-t, azaz MAVEN-t, melynek fő feladata a marsi légkör tanulmányozása lesz.

Forrás: space.com
nincs még hozzászólás