Manchester-ben debültálhat a Gnome 3.26

2016. szeptember 15.
2.0891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A hamarosan megrendezésre kerülő Gnome felhasználók és fejlesztők európai konferenciája alkalmával véglegessé válik a Gnome asztali környezet új verziója, de a friss információk alapján több ponton is pontosításra kerülnek a jövő évi tervek, mint például az említett asztali környezet jövője.

A GUADEC (Gnome Users And Developers European Conference) 2017-ben Manchesterben zajlik, ami a Gnome 3.26-os verziója miatt érdemel kiemelt szerepet. A közlemény szerint Manchester kiváló helyszín lesz, mivel csupán 260km-re van Anglia fővárosától, Londontól, valamint több mint 20 Nobel-díjas tudós él, dolgozik és kutat itt.

Idén szeptember 21-én jelenik meg a Gnome 3.22 végleges verziója, a hírek alapján pedig egy évre rá a 3.26. Adódik tehát a kérdés, addig mire számíthatnunk? A fejlesztési tervek erre is rávilágítottak, mivel a Gnome 3.24 2017. márciusában debütál majd, de azt egyelőre semmilyen forrás sem erősítette meg hogy a 3.24 és a 3.26 között várhatunk-e valamit, vagy a két verzió között fél év "szünet" lesz.
7 hozzászólás

PixelHero

8 éve, 2 hónapja és 27 napja

Kisfaludy82 írta:
Egy héten belül frissül, nem is tudtam róla! meglepett smiley Szerintetek Ubuntu Gnome azonnal átveszi?
Ez jó kérdés, de úgy emlékszem azonos a repi, valaki javítson ki, ha nem jól emlékszem, íg ykvázi egyidőben frissíthető majd.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 hónapja

marco írta:
Mostanában nem olyan szörnyű.

Ha lecseréled az ikonokat. És a témát. És... A dokkot. röhögő smiley
Eretnekség! Még a háttérkép cseréje is!

válasz erre

marco

8 éve, 3 hónapja

strogg írta:
Aha, a unity. Azota utalom, hogy beleraktak mosolygó smiley
Mostanában nem olyan szörnyű.

Ha lecseréled az ikonokat. És a témát. És... A dokkot. röhögő smiley

válasz erre

strogg

8 éve, 3 hónapja

Aha, a unity. Azota utalom, hogy beleraktak mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

8 éve, 3 hónapja

strogg írta:
Jo lenne mert az ubi.alap DE -től hülyét-kapok mosolygó smiley
Mármint a Unity-től? mosolygó smiley Nekem már egyébként nagyon idejétmúltnak tűnik mostanra, leragadtak pár évvel ezelőtt.

válasz erre

strogg

8 éve, 3 hónapja

Jo lenne mert az ubi.alap DE -től hülyét-kapok mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 3 hónapja

Egy héten belül frissül, nem is tudtam róla! meglepett smiley Szerintetek Ubuntu Gnome azonnal átveszi?

válasz erre