MacBook Pro 2012 mid

2014. április 29.
9591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Yitsushi profilja, adatai
Yitsushi
Valamikor 2010 tavaszán egy cégnél dolgoztam, ahol kaptam egy 2008-as MacBook Pro-t.

Elvileg iOS-re kellett volna vele fejlesztenem, aztán nem lett belőle semmi. Előtte Linuxot használtam, Windows-t meg láttam egyszer-kétszer informatika órán. Pár hét használat után rájöttem, hogy ez jó. Meg van benne a Linuxon tapasztalt szabadságom (nagyrészt), de mégis kapok mellé egy tényeg sokrétű és eleve összerakott rendszert. Azóta már használtam Windows-t is és nem rossz, de nekem túl zárt vagy a korlátok lebontásához sok dolgot kell telepítenem (vagy még rosszabb, vennem).

Nagyon szerettem azt a gépet, mert még 2012-ben is tudtam rajta dolgozni és játszani is. Mikor kijött példáué a Trine 2, akkor (igaz nem full grafikán, olyan 90% grafikával) tudtam vele játszani. Később vettem egy új gépet 2012 nyarán. Ezen már futott a Trine full grafikán, de gyorsan ki is kapcsoltam, mert idegesítő volt a maradél 10%. Most elsősorban arról írnék, hogy milyen tapasztalataim vannak és voltak vele kapcsolatban.

Külső

Elsőnek meglepő volt, hogy már nincs külön gomb a touchpad-nél, mert az előző gépen volt. Meglehetősen furcsa volt, de gyorsan megszoktam. Az előző gépen úgy éreztem, hogy nem lehet jobb billentyűzete semminek, de amint leütöttem az első gombokat rájöttem, hogy ez sokkal jobb. Az egész gép hasonlóan néz ki, mint az általam használt elődje, a legynagyobb különbség, hogy ez egy picit kerekebb szélekkel rendelkezik. Van rajta 2 USB (ezt még mindig kevésnek tartom, de erről később beszélek még) és két kis-jack. Utóbbival jól elszórakoztam, mert akkoriban egy külön mikrofon és fejhallgató végződéssel bíró remek Logitech készüléket használtam kommunikációra. Na ezt el is felejthettem gyorsan, mert az egyik jack az a mikrofon és fejhallgató együtt, míg a másik LineIn. Utóbbihoz előerősített jel kell. A manapság kapható okostelefonokhoz, amit adnak fülest, azt teljesen jó hozzá, azzal használható rendesen. Van benne egy műanyagdarab író-olvasó (CD/DVD), de ezt sose használtam, az előző gépen sem és ezen sem. Nem is tervezem, így nem tudom milyen. Gondolom hangos.

Sebesség

Baromi gyors alapértelmezetten. Van benne 8 giga memória, ami már egész jó, főleg, hogy nekem elég sok a memóriaigényes műveletem. Procival sincs baj, mert van benne egy 2.6 GHz Intel Core i7, ami 8 magot rejt és szerintem még nem sikerült mindez egyszerre kihajtani. Később rájöttem, hogy nem is bírnám, ha nagyon akarnám sem. Az előző gépben egy SSD volt, ebben viszont nem. Tárhelyben többet kaptam így, de nem hatott meg a külső 1TB-os tár miatt. Sebességben viszont nagyon visszafogja, legalábbis relatíve az előzőhöz képest. Van egy csomó művelet (shell nyitás például), ami sokkal lassabb, mint a 2008-as gépen volt. Amikor nem a háttértárat használja a gép, akkor nagyon gyors. Mindenképpen azt ajánlom, hogy SSD-vel felszerelt gépet vegyél, ha venni akarsz. Sokáig csak számokban tudtam, hogy sokat számít, de miután ezen a gépen és az előzőn is dolgoztam... Nos a két gép hardvere nagyon messze áll egymástól és van sok dolog, amit a nagymértékben gyengébb gép jobban visz, mint az elvileg erősebb. Én konkrtétan egy zsh-ra most 1.5-2 másodpercet várok. Igen ki kellene cserélni a hdd-t, de újonan se volt sokkal gyorsabb. Szerintem eleve baromság egy ilyen gépet SSD nélkül árulni, mert nagyon visszafogja. Hahó Apple!

Használat

Alapvetően fejlesztő és projektvezető vagyok, így eszerint használom a gépet. Miután a munka már leszívta az agyam, bekapcsolok valami játékot és pár óra alatt lezsibbasztom az agyam. A pár óra viszont szigorúan pár óra. Az akkumlátor siralmas a gépben. Nem is az élettartamával van baj. Normálisan használom, akkor nagyjából 6-7 órát bír ki a gép. Normális használat mellett egy 3 gigás MySQL adatbázist, egy Nginx szervert, PHP-FPM, MongoDB tükör, ElasticSearch és ugye az egyéb eszközök, mint szerkesztő, böngésző és társait értem. Szóval ellát minden feladatot, amit a szerverteremben az éles szerver is megtesz. Ez nagyon jó is így és azt mondanám, hogy remek az akksi. Amint elindítok mondjuk egy játékot (Rust és mostanában WoW), olyat ami hajtja a grafikát, még akkor is, ha minimálra le van véve, akkor hirtelen eljön a pokol.


Baromira melegszik és csak egy külső hűtőrendszerrel tudom fenntartani a 3-4 óra játékot.
Merül az akksi még akkor is, ha töltőn van. Komolyan. Streameltem ahogy Rust szerveren játszok és konkrétan 2 óta múlva kiírta, hogy van még 15%. Meglepődtem, elköszöntem és kilépve megnéztem, hogy mi van. Tényleg 15%-on állt. Lehúztam majd visszadugram a töltöt, de látszott, hogy tölt.


Nah jött is az ötlet. Berakok egy 720p-s videót. Gyorsan iTunes és találtam is egy érdekességet. Maximumra feltöltöttem a gépet, lehúztam a "drótót" (barmi kényelmes egyébként ez a mágneses megoldás) és elindítottam egy 1.5 órás filmet. Sajnos nem bírtam végignézni, mert 1 óta és tizen-pár perc múlva lekapcsolt a gép, mert elfogyott a lóerő. Akkor még egy teszt. Lekapcsoltam minden szolgáltatást, ami futhatott (iChat-et, böngészőt is és mindent). Így már végig tudtam nézni, de épphogy, mert a film végén amikor jönnek a fekete alapon a szürke betűk, akkor befobta, hogy 15%-on van az aksi.

Rendben WoW az nem eszi annyira, ott 4-5 óta játék után csak nagyjából 5%-ot csökken, ami bár nem tetszik, de elviselhető. Szerintem egy laptopnak, ha töltőn van, akkor nem szabadna szinte soha 80% alá esnie, mert elvileg folyamatosan kapja a táplálékot.

Ahogy fentebb írtam 2 USB port van rajta. Nah ez nagyon kevés. Persze az Apple-nek van saját vezeték nélküli egere és billentyűzete, darabonként ~20.000 forintként. Nah én ilyet nem veszek, mert egerem volt, de eladtam. A billentyázet meg nem zavar arra most sem külsőt használok. Miért kevés a 2 USB? Eleve fel van dugva egy egér (főleg ha játszok). Ezen kívül kell rá a hűtő (főleg ha játszok), ami jobb esetben ad egy USB portot az elfoglalt helyett magán. Külső mikrofont használok, ami USB-s, de ez ugye nincs mindenkinek. Külső tár sem árt a biztonsági mentéseknek, amit a Time Machine csinál (és ez baromi hasznos dolog is egyben). Nah hát ezt is USB porton dugná fel az ember. Tehát ha fent van egy külső tár és egy egér, akkor már nem tudsz bedugni semmit. Ha hoznak egy pendrive-ot, akkor választhatsz, hogy van az egeret húzod ki vagy a külső tárat. Nagyon nem ok.

Kinek ajánlom?

Nagyjából mindenkinek, akinek van rá pénze, nem riad vissza az MacOS-től. Fontos, mert felraktam rá Windows-t és siralmas a támogatás. Nagyon sok melóval járt már feltelepíteni is és volt olyan, ami nem ment vagy nem úgy ment, ahogyan kellene. Win7 (ezt még annó kaptam valami versenyen) alatt például törölni kellett a WiFi vezérlőt és felrakni egyel korábbit (ami nekem 3 órámba került, mivel csak WiFi van a lakásban és baromira nem ismerem a Windows-t). Win8 alatt meg egyszerűen vannak olyan akadások, amik zavaróak. Hiába követtem pár fórumbejegyzést, hogy mit kapcsoljak ki és be, nem tűnt el teljesen.

Amit mindenképpen hasznosnak tartok, hogy tarts otthon mindig tartalék tápot. A régi gépem tápja sose halt meg. Használtam sokáig (és ugyan úgy, mint most), de a 2 év alatt semmi baja sem volt. Az új tápok viszont gyorsan szétmennek. 2012 nyara óta ez a harmadik, amit most már csakazértis szigetelőszalaggal és forrasztópákával megjavítottam.
nincs még hozzászólás