M. Night Shyamalan sírva fakadt az Üveg negatív kritikái miatt

2019. április 18.
3.5271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A filmrendezői élet egyaránt tud fenomenális is lenni, ha sikerül egy olyan művet letenni az asztalra, amit túlnyomó részt imádnak az emberek, de szörnyen nehéz is ugyanakkor, hiszen ha gyengék a kritikák, akkor egy világ omolhat össze a direktorban.

Utóbbi történt M. Night Shyamalannal is, aki legutóbb az Üveg című filmet hozta tető alá, nemrégiben pedig egy New York-i egyetemen tartott előadásán osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy mit érzett, amikor megtudta, hogy nem túl rózsásak az aktuális filmjének első kritikái.

Épp Londonban voltam, amikor tudomást szereztem róla, hogy az Üveg első kritikái gyengén muzsikálnak. Épp egy TV műsor sminkes székében ültem, és sírva fakadtam. Előtte érkeztünk vissza a londoni vetítésekről, amik fenomenálisak voltak, az egész világon nagyszerű fogadtatásban részesült a film az előzetes vetítéseken. Szóval egyáltalán nem voltam erre felkészülve. Aznap teljesen zavarban voltam.


Persze a kritikai bukta nem feltétlenül jelent echte sikertelenséget, a mozikasszáknál jól teljesített a film, de Shyamalanból simán ki tudjuk nézni, hogy van annyira lelkiismeretes rendező, hogy számára fontos, hogy a közvélekedés is jó legyen a művéről, ne csak a persely nőjön.
4 hozzászólás

Levi87

5 éve, 5 hónapja és 8 napja

Nem ezt várták az emberek, sokkal titokzatosabb, misztikusabb film kellett volna. Nem értem, miért lepődött meg. Amúgy meg ebből is látszik, ennyit érnek a próbavetítések.

válasz erre

inkognito

5 éve, 5 hónapja és 8 napja

Nem kellett volna ez az Üveg.

válasz erre

Direktor

5 éve, 5 hónapja és 8 napja

Szegény. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 5 hónapja és 8 napja

**** ügy, de sajnos **** a film. röhögő smiley

válasz erre