Lily Allen törölte magát a Twitterről, mert szerinte a közösségi oldal befolyásolta a brit választásokat

2019. december 16.
11.8471
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Különös módját választotta a közösségi oldalak elleni tiltakozásul Lily Allen, az angol énekesnő ugyanis egy időközben már eltűnt Instagram sztoriban fakadt ki, amiért szerinte a Twitter és a többi szociális háló negatívan befolyásolta a brit választásokat.

A történet kapcsán tudni kell, hogy Lily Allen mindig is kiállt a brit Munkáspárt mellett, akik ugyebár történelmi vereséget szenvedtek a minap, és emiatt az énekesnő úgy döntött, hogy tiltakozásul letörli magát a Twitterről, mert szerinte a mikroblog miatt alakult így a helyzet.

Hogy miért pont a Twitter, és miért nem a többi közösségi oldal, azt Allen nem tudta megindokolni, mint ahogyan azt sem igazán látta tisztán a fanatizmusától elvöröslött szemfedőjén keresztül, hogy mi állhatott a Munkáspárt veresége mögött, de Boris Johnsont több helyen is nőgyűlölőnek és rasszistának kiáltotta ki.

A híresség később - miután még a legnagyobb rajongói is rászóltak, hogy ezt azért nem kellene -, kiemelte azt is, hogy szerinte a Twitter segített az álhírek, a szélsőséges gondolatok és az idegengyűlölet terjesztésében, ami alapjaiban befolyásolta a választásokat, így nem akar ennek a közösségnek a része lenni. Most biztosan sírnak a Twitter főhadiszállásán.
4 hozzászólás

regedit

4 éve, 7 hónapja és 22 napja

inkognito írta:
Ki ez a nő egyáltalán?!
Megelőztél! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 7 hónapja és 23 napja

Ez nagyon hülye. röhögő smiley Pont az Instagramon fakad ki az álhírek terjesztésével kapcsolatosan? röhögő smiley Pont ott, aminek a tulajdonosa a legnagyobb álhír terjesztő? röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

TEchie

4 éve, 7 hónapja és 23 napja

Ejha, odabaszott! röhögő smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 7 hónapja és 24 napja

Ki ez a nő egyáltalán?!

válasz erre