Librem 5: összejött a pénz a Linuxos okostelefonra

2017. október 11.
1.6451
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem indult túl fényesen az első ténylegesen Linux-alapú okostelefon története, a Purism ugyanis nyáron állt elő az ötlettel, amihez az emberek segítségét kérték egy közösségi finanszírozáson alapuló kampánnyal, ami elég nyögvenyelősen indult.
 

Konkrétan olyan rossz volt a helyzet, hogy mindenki bukásnak hitte a Librem 5 ötletét, azonban a GNOME- és a KDE-fejlesztők végül megtámogatták a kampányt, és ennek hatására megtörtént a csoda, a minap ugyanis összejött a 1,5 millió dollár az első Linuxos okostelefon megvalósítására, sőt mi több, a kampány már majdnem 10 százalékkal sikeresebb a kelleténél.

A készítők így nem is halogatják tovább a dolgot, a háttérben gőzerővel készítik a telefont, melynek első fejlesztői kitjei már júniusban kiszállításra kerülnek, de a végleges változatokra sem kell tovább várnunk 2019 elejénél.

A Librem 5 nem elég, hogy újabb alternatívát kínál az Android, az iOS és a Windows Phone mellé, mindemellett hardveresen szétszedhető és cserélhető lesz, így kamerája, mikrofonja, de Bluetooth egysége is szabadon leválaszthatónak ígérkezik.

A telefon gyárilag PureOS Linux-ot használna, azonban természetesen más rendszerek is telepíthetők lesznek rá.
4 hozzászólás

VDemon

1 hete és 4 napja

Szuper jó hír, drukkolok nekik!

válasz erre

Levi87

1 hete és 4 napja

Végre valami megkavarja az állóvizet.

válasz erre

Harder

1 hete és 4 napja

Nagyon nagyon drukkolok nekik tényleg tiszta szívemből. De félek hogy ezt is lemossa a két nagyhatalom.

válasz erre

rDAVE

1 hete és 4 napja

Javaslom nekik, hogy feküdjenek rá arra, hogy androidos programok megmozduljanak rajta. Még ha nem is csodagrafikás játékok, de egyszerű szoftverek. Ha most jönne ki, akkor én nem venném meg, mert használok olyan programokat, amik csak Androidra (és iOS-re) érhetők el.

válasz erre

 

új kommentek

CharlieFirpo profilja

CharlieFirpo

1 órája és 12 perce
legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink