Lenovo IdeaPad A10: olcsó Yoga Androidba öltöztetve

2013. október 10.
7811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Zel profilja, adatai
Zel
Még március környékén vált hivatalossá, hogy a Lenovo lett a világ első számú személyi számítógép gyártója, amely plecsnit azóta büszkén terjesztik mind a PC, mind pedig a mobil eszközeik dobozán is.

A tavalyi év egyik innovatív megoldása volt a Yoga, ami kifejezetten az ősszel debütált Windows 8-ra lett tervezve. Az újdonság varázsa a ?kifordíthatóság? volt, amely azért megosztotta a felhasználói tábort. Idén jött a ráncfelvarrt utód, és most itt az A10. Olcsó, Android alapú hibrid, mely a már említett Yoga stílusjegyeit hordozza magán.

A kínai cég nem a felső kategóriát célozza meg az IdeaPad A10-el, hiszen az ára 340 dollár (~74 400 Ft) körül mozog majd, a hardver pedig az olcsóbb ázsiai tabletek idézi:


 
A 4.2-es Androiddal szerelt gép specifikációjával ebben az árban semmi probléma nincs, hiszen ez már több mint egy tablet, a szememben kicsit a netbook korszakot sejteti. Ez persze nem gond, hiszen az akkori gyenge hardver és az abból adódó silány teljesítmény szinte használhatatlanná tett őket, míg itt majd egy korrektül működő valódi kiegészítő eszközről beszélhetünk (reményeink szerint). Talán az egyetlen kivetnivaló a kijelző felbontása lehet, ami ?csak? HD, de ha idehaza is ennyiért tudnánk hozzájutni, akkor abszolút elfelejtenénk ezt az apróságot.

Forrás és további információk: Lenovo Manual
nincs még hozzászólás