Lemondott az elektromos járművekkel foglalkozó Canoo vezérigazgatója

2021. április 22.
61.5341
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az elektromos járművekkel foglalkozó Canoo startup új ügyvezető elnökkel rendelkezik immáron, lévén Tony Aquila vette át a vállalat vezérigazgatói szerepét, míg a jelenlegi vezérigazgató és társalapító, Ulrich Kranz lemond, és a Canoo legfőbb ügyvédje, Andrew Wolstan is.

Ez egy újabb jelentős megrázkódtatás a startup vállalkozás számára, amely éppen egy speciális felvásárló céggel való egyesülés részeként lett nyilvános tőzsdei társaság. Aquila lemondása egyébként megmagyarázza, hogy pár héttel ezelőtt miért nem volt jelen a legutóbbi befektetői konferencián.

Kranz és Wolstan távozása alig néhány héttel azután történt, hogy a Canoo pénzügyi igazgatója lemondott, és elvesztette vállalati stratégiai vezetőjét. Könnyen meglehet, hogy az ígéretes startupok között emlegetett Canoo most nagyot hasalhat, hiszen lényegében sorra távoznak azok a döntéshozók, akik részben naggyá tették egykor a céget.
5 hozzászólás

inkognito

3 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nem nagyon megy ez nekik.

válasz erre

Harder

3 éve, 2 hónapja és 6 napja

Majd olcsón megveszi valamelyik nagy tech- vagy autógyár.

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 2 hónapja és 6 napja

Még el se indultak, már tönkre mennek...

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 2 hónapja és 6 napja

Ebből nem lesz sikersztori...

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 2 hónapja és 6 napja

Nem nagyon akar életre kelni ez a biznisz...

válasz erre