Legkorábban jövő év végén jöhetnek az első Face ID-vel szerelt Androidos telefonok

2018. március 22.
3.1371
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár sok gyártó kínál arcfelismerő lehetőséget Androidos készülékeken is, azonban ezek egyike sem olyan alapos és biztonságos, mint az iPhone X-ben tavaly debütált Face ID, amit sokkal nehezebb, sőt szinte lehetetlen átverni.

Az előlapi kamera helyett egy külön szenzort használó eszköz ugyanis képes infravörös sugarak segítségével 3D-ben letapogatni az emberek arcát, így alaposabb és pontosabb, mint az Androidon eddig használt lehetőségek, a szakmát éppen ezért pedig már hónapok óta foglalkoztatja, hogy mikor honosodhat meg ez a technológia ezeken a rendszereken.

Már korábban is hallottunk arról, hogy az erőforrások hiányának köszönhetően az első Face ID-vel szerelt Androidos telefon érkezése még odébb van, de a Reuters információi szerint még idén sem számíthatunk ilyesmire, a jelenlegi állás szerint ugyanis legkorábban jövő év végén kaphatjuk meg az első ilyen készülékeket.

A lap szerint az ok nem más, minthogy a Face ID egy drága technológia, aminek a gyártása jelenleg komplikált is, ezért csak nagyon kis mennyiségben állítható elő rövid idő alatt, ám mivel az Apple volt az első a sorban, helyzetüket kihasználva ezeket a készleteket is hónapokra előre lefoglalták.
5 hozzászólás

Levi87

4 hónapja, 1 hete

Nem vagyok meglepve.

válasz erre

techiii

4 hónapja, 1 hete

Ezért kerül annyiba az Apple.

válasz erre

TEchie

4 hónapja, 1 hete

Ehhez nem kell a Reuters, ezt mindenki tudja akit érdekel a technológia és az elmúlt évet nem töltötte egy szatyorban.

válasz erre

Porthos

4 hónapja, 1 hete

Hát igen ezt már tavaly lehetett tudni.

válasz erre

inkognito

4 hónapja, 1 hete

Nyilván nem könnyű nekik megcsinálni.

válasz erre