Közel 3 órás lett a Wonder Woman 1984 első vágása

2019. december 22.
11.1611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az első vágás mindig egy fontos mérföldkő minden film történetében, hiszen ebből építkeznek utána tovább a vágók és a rendezők - a Wonder Woman 1984 kapcsán most kiderült, hogy milyen hosszú is lett az a bizonyos első vágás.

Patty Jenkins rendezőnő elmondása alapján 2 óra 45 perc lett az első vágás, ami kifejezetten barátinak tekinthető, lévén sokszor ilyenkor 3-4 órás művek is születnek első körben, majd azt nyirbálják tovább. Sőt mi több, elmondása alapján gyakorlatilag már kész is van a film - írja a Collider.

Jenkins továbbá elmondta, hogy amikor nem voltak kint a filmmel a Comic-Conon, akkor hallott reakciókat, miszerint biztos azért nem voltak kint, mert nincs még a filmben elég akciójelenet, erre azonban csak annyit mondott, hogy várjuk ki, mert konkrétan olyan akciójeleneteket fogunk látni, amiket nem hiszünk el, hogy megcsináltak.

A film első előzetesét itt tekintheted meg.
5 hozzászólás

Direktor

4 éve, 7 hónapja és 18 napja

Ronalddo írta:
Azért megnézném, mit tettek 180 percbe! röhögő smiley
Azt én is. Egy ilyen szögegyszerű filmnél főleg. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 7 hónapja és 18 napja

Ezt a csajt el tudnám nézegetni három órán keresztül is. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 7 hónapja és 18 napja

Azért megnézném, mit tettek 180 percbe! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 7 hónapja és 18 napja

Az kemény lett volna, ha így kerül a mozikba! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

4 éve, 7 hónapja és 18 napja

Na akkor már most borítékolható, hogy legalább két óra 20 perc lesz és lesz belőle később egy rendezői verzió. mosolygó smiley

válasz erre