Közel 2 millió dollárt fizetett valaki a Holdra szállás eredeti felvételeiért

2019. július 23.
3.7521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az utóbbi napokban minden a Holdra szállásról szólt, azonban még mindig nem ért véget az őrület, hiszen kiderült, hogy elképesztő összeget fizetett valaki a történelmi esemény eredeti felvételeiért, melyek kalandos úton kerültek elő.

A kérdéses szalagokat ugyanis annak idején a NASA egyik gyakornoka vette meg befektetésként, és ez igencsak jövedelmezőnek bizonyult számára, hiszen a Sotheby aukciósház jóvoltából az egykoron néhány dollárért megvásárolt szalagokat most valaki 1,8 millió dollárért, azaz több mint 500 millió forintért vette meg.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a szalagok még 1976-ban kerültek magánkézbe, Gary George gyakornok jóvoltából aki több mint ezer tekercs filmet vett meg alig 200 dollárért, hogy az újrahasznosítható szalagokat televíziós társaságoknak adja el, a Holdra szállás eredeti felvételeit azonban megtartotta, és mint kiderült: ez élete legjobb befektetésének bizonyult.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

5 éve, 1 hónapja és 23 napja

El nem tudom képzelni, miért adtak el valakinek egy ilyen szalagot. meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 1 hónapja és 23 napja

Ez ügyes biznisz volt! mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 1 hónapja és 23 napja

Nem volt hülye a gyakornok meglepett smiley, de a Nasa nagyon, hogy ennyiért elkótyavetyélte. Nem is értem.

válasz erre

zender

5 éve, 1 hónapja és 23 napja

Szép summát keresett rajta! röhögő smiley

válasz erre