Közel 16 millió dollárt keresett 2018-ban Tim Cook

2019. január 10.
3.6341
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hihetetlen összeget sikerült keresnie tavaly is Tim Cooknak, az Apple vezérigazgatója ugyanis az elmúlt 12 hónapban közel 16 millió dollárt, vagyis jóval több mint 4 milliárd forintot vitt haza.

A bejelentést egészen rosszul időzítették, lévén azután közölték Tim Cook elképesztő fizetésének hírét, hogy kiderült: az Apple bevételei alaposan visszaestek, a novemberi 89-94 milliárd dolláros bevételhez képest mindössze 84 milliárd folyt be a vállalathoz, ráadásul a bejelentés hírére 10 százalékot zuhant a tőzsdén az Apple árfolyama.

Cook egyébiránt 2017-hez mérten 22 százalékkal több pénzt vitt haza, ezáltal az alapfizetésként járó 3 millió dollár mellett 12 millió dollárt kapott különféle juttatásokként, de például fizetett szabadságra 57 ezer-, utazgatásokra további 294 ezer dollárt vett ki a cég kasszájából.
5 hozzászólás

login_password

5 hónapja, 2 hete és 4 napja

Szép kis összeg.

válasz erre

Fikarc

5 hónapja, 2 hete és 4 napja

Mivel az eredményeik nagyon jók (az elmúlt hetek ellenére is), ezért nyilvánvalóan többet keres mint tavaly.

válasz erre

Direktor

5 hónapja, 2 hete és 4 napja

Szerény, roppant szerény.

válasz erre

Harder

5 hónapja, 2 hete és 4 napja

Tökéletes időzítés egy ilyen bejelentéshez.

válasz erre

Kileah

5 hónapja, 2 hete és 4 napja

Az még gombócból is sok. Nagyon sok.

válasz erre