Koronavírus ide vagy oda, a Huawei idei bevételei még a tavalyiaknál is jobbak

2020. július 13.
3.7111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Szépen lassan berobognak most már az első félévhez kapcsolódó üzleti adatok a cégek részéről, például a Huawei is megmutatta a nagyvilágnak, hogy konkrétan miféle számadatokkal operáltak az elmúlt hónapokban.

13,1 százalékos növekedésről szól a fáma a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához mérten, az első félév összbevétele pedig 454 milliárd kínai jüanra tehető - ez közel 20 milliárd magyar forintot jelent. Érdekesség, hogy az első negyedévben ebből csak 182,2 milliárd jüan jött be, a többit a maradék hónapokban zsebelte be a Huawei, ergo a második negyedévben tapasztaltak egy jókora fellendülést.

Természetesen annak fényében, hogy február-március környékén ütött be isten igazából a koronavírus, elképesztően szép számok ezek, és úgy fest, hogy még az amerikai tiltás sem tudja megtörni őket.
5 hozzászólás

TEchie

4 éve, 1 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Éves bevételek:
2015-ben 395 milliárd jüan
2016-ban 521 milliárd jüan
2017-ben 603 milliárd jüan
2018-ban 721 milliárd jüan
2019-ben 858 milliárd jüan

Ennyit romlott volna a jüan? meglepett smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 1 hónapja és 4 napja

Az szép.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 1 hónapja és 4 napja

Kisfaludy82 írta:
Jó hát a tavalyi év nagyon **** volt nekik azért... mosolygó smiley
Éves bevételek:
2015-ben 395 milliárd jüan
2016-ban 521 milliárd jüan
2017-ben 603 milliárd jüan
2018-ban 721 milliárd jüan
2019-ben 858 milliárd jüan

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 1 hónapja és 4 napja

Jó hát a tavalyi év nagyon **** volt nekik azért... mosolygó smiley

válasz erre

Porthos

4 éve, 1 hónapja és 4 napja

Hát ezt nem hittem volna! meglepett smiley

válasz erre