Korábbi Samsung mobilokon is használható lesz a Bixby

2017. április 05.
3.5761
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Samsung több riválisához képest is kissé lemaradva lépett be a személyi asszisztensek piacára, hiszen csak nemrég mutatták be teljes pompájában a Bixby néven érkező fejlesztésüket, melynek használatát szeretnék minél több készülékre kiterjeszteni.

A Galaxy S8 és S8+ pároson előre telepítve, a rendszerbe integrálva kapjuk meg egy dedikált gyors gombbal, de a vállalat állítólag hamarosan több korábbi modellhez is elérhetővé teszi. A hivatalos támogatás pontos dátuma és a kompatibilis készülékek listája még nem ismert, azonban néhányan már megtalálták a módját a Bixby tesztelésének.

Elméletileg az Android Nougat rendszert futtató mobilokra gond nélkül telepíthető az asszisztens, csupán a Galaxy S8 launchert kell telepíteni, majd pedig a Bixby apk-ját futtatni. Ezek után aktiválni kell az asszisztenst, majd pedig az újraindítás után balról kell az ujjunkat elhúzni a kijelzőn.

Ez a folyamat nem hivatalos, néhányan például hibákról számoltak be, ám másoknak Galaxy S7-en tökéletesen működött a dolog.
2 hozzászólás

betyár

7 éve, 7 hónapja

Kihagyom!

válasz erre

Harder

7 éve, 7 hónapja

Ez elég szimpatikus lépés. Nem jellemző a Samsungra az ilyesmi, biztos még mindig a Note 7 dolgokat akarják helyrerázni! röhögő smiley

válasz erre